Papír-vb

Papír-vb

Múltidéző VIII/7.

Azeri Nagydíj, Baku

2022. június 11. - F1 Hierro

 Baku utcáin 2016 óta rendeznek Forma-1-es versenyeket, első alkalommal még Európa Nagydíj néven, azóta pedig az ország nevén (leszámítva 2020-at, amikor a pandémia miatt elmaradt). Az eddigi öt alkalommal mindig más és más versenyző győzött.

A tavalyi versenyt pont az a Sergio Pérez nyerte, aki két hete Monacóban is győzött, és korábbi csapata, a Force India színeiben is állt már dobogón Bakuban, így jó előjelekkel várhatja a futamot, már csak a szabadedzéseket nézve is. Rajta kívül Daniel Ricciardo, Lewis Hamilton és Valtteri Bottas nyert még Azeri Nagydíjat - bár Hamiltonnak a tavalyi verseny nem valami kellemes emlék, hiszen az újraindításkor a meglepő hibájával nagy ziccert hagyott ki.

A két idei bajnokaspiráns, Max Verstappen és Charles Leclerc még nyertek Bakuban. Verstappen versenyének tavaly defekt vetett véget (korábban pedig olyan is előfordult, hogy saját csapattársával ütötték ki egymást), míg Leclerc ugyan megszerezte a pole-t a piros zászlókkal tarkított időmérőn, de a futamon már nem tudta tartani a pozícióját, a dobogóról is lemaradt. Idén vajon valamelyiküknek kellemesebb szájízzel ér véget a futam? Vagy Pérez átmenti a jó formáját? Esetleg Sainz, aki tavaly az időmérőn és a futamon is hibázott, végre összekapja magát? Netán idén is lesznek meglepetésdobogósok, mint tavaly Sebastian Vettel és Pierre Gasly?

Tovább

Konstruktőri múltidéző VIII/7.

Azeri Nagydíj, Baku

Bakuban az eddigi Forma-1-es versenyeken háromszor a Mercedes, kétszer a Red Bull Racing győzött, beleértve a tavalyi futamot is. Igaz, akkor a Red Bullnál az egyik szemük sírt, a másik nevetett, hiszen  bajnokaspiráns Max Verstappen versenyének defekt vetett véget. Ugyanakkor a Mercedes pont nélkül távozott, hiszen Lewis Hamilton az újraindítás után egy "elnyomkodás" következtében nem tudta bevenni az első kanyart, így a mezőny végére került, míg másik akkori versenyzőjük, Valtteri Bottas gyengén teljesített a hétvégén. Ugyanakkor a dobogónak örülhetett tavaly az Aston Martin és az AlphaTauri is. A Red Bull idei kihívójának, a Ferrarinak még hiányzik a bakui győzelem, eddig második helyek a legjobbjai. Tavaly Charles Leclerc ugyan megszerezte a pole pozíciót, de végül negyedik helyen zárt (pont, mint két hete Monacóban).  A szabadedzések alapján itt is Red Bull - Ferrari csata várható, de ki örülhet a végén?

Tovább

Konstruktőri múltidéző VIII/6.

Monacói Nagydíj, Monte Carlo

A Monacói Nagydíj történelme hosszú évtizedekre tekint vissza: először 1929-ben rendeztek Grand Prix versenyt a hercegség utcáin, 1950-ben pedig része volt az első világbajnoki szezon programjának is, akkor Juan Manuel Fangio győzött Alfa Romeóval. Utána néhány évre ugyan kikerült, de 1955-től rendszeresen megrendezték, csupán 2020-ban, a Covid-járvány miatt maradt ki. 

A Monacói Nagydíjak rekordere Ayrton Senna, aki összesen hatszor nyerte meg a versenyt, ebből sorozatban ötször a McLaren színeiben. Előtte Graham Hill számított Mr. Monacónak, aki a már megszűnt BRM és Lotus csapatok színeiben ötször nyert Monte Carlóban, teljesítve a Tripla Koronát is (Indy 500, Le Mans-i 24 órás). Hillt Michael Schumachernek sikerült utolérnie, aki kétszer a Benetton színeiben (most éppen az Alpine a jogutódjuk), háromszor Ferrarival győzött. Utánuk Alain Prost következik, négy győzelemmel a McLaren színeiben.

A tavalyi versenyt a Red Bull nyerte Max Verstappen révén, ezúttal a második sorból rajtolva kellene valamit kitalálniuk a Ferrari ellen. Igaz, a Ferrari tavaly is megszerezte a pole pozíciót - csakhogy akkor Charles Leclerc végül el sem tudott rajtolni. Így mind az akkori események, mind az egy héttel ezelőtti futam után ki lehet éhezve a visszavágásra a Scuderia, amely 2017-ben győzött utoljára Monacóban.

Ami a többi csapatot illeti, a Mercedesnek öt monacói győzelme van (plusz egyet nyerte az előd Brawn GP), legutóbb három éve Lewis Hamilton révén, a többségét, hármat viszont egykori csapattársa, Nico Rosberg szerezte. A tavalyi versenyre nem igazán lehetnek büszkék: Hamilton a leggyengébb azévi teljesítményét produkálta, Valtteri Bottasszal pedig a kerékanya babrált ki. A McLaren 2008-ban, az Alpine elődje, a Renault 2006-ban, a Williams 2003-ban nyert utoljára Monte Carlóban.

Tovább

Múltidéző VIII/6.

Monacói Nagydíj, Monte Carlo

A Spanyol Nagydíj után egy héttel már is következik az egyik legnagyobb múltú futam, a Monacói Nagydíj. A szűk, kanyargós városi pályán nehéz az előzés, de a kihívás miatt különösen nagy dicsőség az itteni győzelem, nem csoda, hogy az ugyancsak ezen a hétvégén rendezett Indianapolis 500 mellett a "Tripla Korona" részének számít.

A jelenlegi mezőnyből a négy aktív világbajnok mindegyikének sikerült Monte Carlóban nyernie: Lewis Hamiltonnak háromszor, Fernando Alonsónak és Sebastian Vettelnek két-két alkalommal, a címvédő és immár listavezető Max Verstappennek pedig tavaly. A tegnap időmérőn mind a négyen a Q3-ba kvalifikálták magukat. Rajtuk kívül négy évvel ezelőtt Daniel Ricciardo győzött még a Red Bull Racing színeiben, akinek azonban tavaly a McLarennel nem igazán ment, és most sem túl jó rajtpozíciót szerzett.

A mostani futamon hazai kedvencnek is szoríthatnak Charles Leclerc személyében, aki meg is szerezte a pole pozíciót, és reménykedhet benne, hogy korábbi évek balszerencséje után végre villanthat Monacóban, amivel feledtetni tudja a tavalyi edzéselsőség utáni autótörést (idén egy 1974-es Ferrarit vezetve is kísértett a múlt), és vissza tudja venni a barcelonai kieséssel elvesztett éllovas pozíciót a tabellán. Annál is inkább, mert közte és Verstappen között ezúttal ott vannak a rajtrácson csapattársaik, Carlos Sainz és Sergio Pérez. Igaz, most az időmérő végén pont az ő autóik törtek, ami újabb intő jel, a hercegségben csúnyán megbosszulják magukat a hibák!

Tovább

Konstruktőri múltidéző VIII/5.

Spanyol Nagydíj, Barcelona

A Spanyol Nagydíj a Forma-1-es világbajnokság hét évtizede alatt néhányszor bekerült a versenynaptárba és ki is került onnan, a helyszín is váltakozott. Az ötvenes években két alkalommal rendezték meg a katalóniai Pedralbesben, egy-egy Alfa Romeo- és Ferrari-győzelmet hozva. A hatvanas évek végétől a Madrid melletti Jarama és a barcelonai Montjuïch váltogatták egymást, míg utóbbin nem történt egy több néző életét követelő baleset, ami után Jarama maradt az állandó helyszín a nyolcvanas évek elejéig. Abban az időszakban a Ferrarinak és a McLarennek is sikerült Spanyol Nagydíjat nyernie (meg a Williamsnek is, de azt a futamot furcsa módon világbajnokságon kívülinek nyilvánították). Néhány év kihagyás után az andalúziai Jerez következett, ahol a McLaren, a Williams és a Ferrari osztozott a győzelmeken. 1991-től aztán visszatért a mezőny Barcelonába, de immár egy épített pályán, a Circuit de Catalunyán, ami azóta is mindent évben otthont ad a Spanyol Nagydíjnak. Kezdetben a Williams-Renault uralta az itteni versenyeket, majd a McLaren-Mercedes sikerei következtek Mika Häkkinen révén, utána a Ferrari hozta a sikereket Michael Schumacherrel (összesen hat Spanyol Nagydíjat nyert, egyet a Benetton, ötöt a Ferrari színeiben, ebből négyet sorozatban). A 2010-es évek elején a Red Bull győzelmei következtek, majd a hibrid érában jött a Mercedes uralma: nyolcból hétszer nyerték meg a Spanyol Nagydíjat, ebből hatszor Lewis Hamilton, az utóbbi öt évben sorozatban. Az egyedüli kivétel a Red Bull győzelme volt 2016-ban a Toro Rossótól felhozott Max Vestappennel, miután a két Mercedes-pilóta kiütötte egymást.  Pole pozíciókban már megtörte a Mercedes 2013 óta tartó barcelonai sorozatát a Ferrari Charlec Leclerc révén, és nagy eséllyel a 2017 óta tartó győzelmi sorozat is megtörik. De vajon a Ferrari vagy a Red Bull fogja? Esetleg a magára találni látszó Mercedes most meglepetést okoz?

Tovább

Múltidéző VIII/5.

Spanyol Nagydíj, Barcelona

A szezon hatodik futama következik, de ebben a sorozatban csak az ötödik rész, miután a Miami Nagydíj előtt nem volt mit felidézni. A Spanyol Nagydíj viszont már régóta szerepel a versenynaptárban, teszteken is gyakran megfordul a mezőny a Circuit de Catalunyán. Így aztán gyakran papírforma eredmények születnek itt, ennek megfelelően az elmúlt öt évben Lewis Hamilton győzött, aki összesen hatszor nyerte meg a versenyt. Igaz, tavaly már nehezebb dolga volt, egy ügyes taktikai húzás is kellett ahhoz, hogy felülkerekedjen Max Verstappenen. A címvédő egyszer nyert Spanyol Nagydíjat, igaz, az a futam különösen emlékezetes számára: akkor került át a Toro Rossótól a Red Bull Racinghez, és rögtön meg is szerezte első Forma-1-es futamgyőzelmét.

Rajtuk kívül még a két korábbi világbajnok nyert Barcelonában a jelenlegi mezőnyből: a hazai kedvenc Fernando Alonso egy-egy alkalommal a Renault és a Ferrari színeiben (utóbbi a mindmáig utolsó futamgyőzelme), Sebastian Vettel pedig a Red Bull színeiben 2011-ben. A jelenlegi listavezető, Charles Leclerc még nem állt dobogóra Spanyol Nagydíjon, idén ezen mindenképp javítana, lehetőleg győzelemmel, hiszen Verstappen egyre inkább jön fel a világbajnokságban. A pole pozíció már megvan Leclerc-nek, de a fő riválisa fog mellőle indulni. A másik Ferrari-pilóta, Carlos Sainz hazai pályán kiszorult az első sorból, kérdés, tud-e javítani, és hogy a csapatérdek mellett mi fér bele neki.

Tovább

Konstruktőri múltidéző VIII/4.

Emilia-Romagna Nagydíj, Imola

A Dino Ferrari, majd apja, Enzo Ferrari emlékét nevében őrző imolai versenypálya három különböző néven rendezett verseny házigazdája lehetett eddig a Forma-1-es világbajnokságban. 1980-ban egyszeri alkalommal ide került át az Olasz Nagydíj, majd 2006-ig a szomszédos miniállam, San Marino nevét vette fel a verseny, 2020 óta pedig Emilia-Romagna Nagydíj néven rendeznek itt futamokat.

A hazai pályán versenyző Ferrari elsősorban Michael Schumacher révén halmozta itt a sikereket, aki hét itteni győzelméből hatot a Scuderia színeiben ért el (az elsőt 1994-ben még a Benettonnal, amelynek jogutóda jelenleg az Alpine). Az elmúlt két év gyengébb szereplései után most megvan az esélyük, hogy gyarapítsák a győzelmeik számát. Ebben leginkább a Red Bull Racing lehet a kihívójuk, amelynek világbajnoka, Max Verstappen nyerte a tavalyi versenyt is. A konstruktőri címvédő Mercedes két éve győzött itt Lewis Hamilton révén, idén kevesebb az esélyük, az időmérőjük is rosszul sikerült, bár a sprint révén van javítási lehetőségük. A szebb napokat látott csapatok közül a McLaren utoljára 1998-ban, a Williams 2001-ben nyert Imolában, az Alpine elődje, a Renault 2005-ben.

A Williamsnél Imolát nem említhetjük meg az 1994-es tragédia nélkül, amikor elvesztették Ayrton Sennát. Egy nappal előtte a Simtek pilótája, Roland Ratzenberger szenvedett halálos balesetet a fekete hétvégén.

Tovább

Múltidéző VIII/4.

Emilia-Romagna Nagydíj, Imola

Az imolai versenypálya két éve a járványhelyzet miatt lemondott futamok pótlására került vissza a versenynaptárba, de azóta is sikerült bent maradnia. Miután Olasz Nagydíj már van a monzai pályán, a verseny Emilia-Romagna tartomány nevét vette fel.

Korábban Imolában San Marinó-i Nagydíjakat tartottak, az akkori futamok résztvevői közül már csak Fernando Alonso van a mezőnyben, aki 2005-ben meg is nyerte a versenyt. A két Emilia-Romagna nagydíjon az elmúlt két év világbajnokai osztoznak a győzelmeken: tavalyelőtt Lewis Hamilton, tavaly Max Verstappen.

Idén a hazai győzelemre kiéhezett tifosik bízhatnak
a Ferrariban, elsősorban a listavezető Charles Leclerc révén, miután csapattársának, Carlos Sainznak nem jól sikerült a pénteki időmérő. A címvédő Verstappen azonban elhalászta a pole pozíciót Leclerc előtt, de még sok minden változhat, miután idén először sprintkvalifikációs formában rendezik a nagydíjhétvégét, és tavalyhoz hasonlóan pénteken is tiszteletét tette már az eső.

Tovább

Konstruktőri múltidéző VIII/3.

Ausztrál Nagydíj, Melbourne

Az Ausztrál Nagydíj 1985-től 2019-ig megszakítás nélkül szerepelt a világbajnokság versenynaptárában. Kezdetben Adelaide-ben szezonzáróként, majd 1996-tól Melbourne-ben többnyire szezonnyitóként. Az előző két évben a járványhelyzet miatt elmaradt a verseny, de idén megújult pályán visszatér.

Adelaide-ben két alkalommal dőlt el a világbajnokság: 1986-ban a McLarennél versenyző Alain Prost javára a Williams duójával, Nigel Mansell-lel és Nelson Piquet-vel szemben; 1994-ben a benettonos Michael Schumacher javára a Williamsnél versenyző Damon Hill-lel szemben. A melbourne-i futamok ezzel szemben inkább a debütálást jelentették számos versenyző és csapat, így a Red Bull Racing és a Haas F1 Team számára is.

Az Ausztrál Nagydíjak legsikeresebb versenyzője Michael Schumacher, aki négyszer győzött Melbourne-ben a Ferrari színeiben. A Scuderia összesen hétszer nyert Melbourne-ben (ezzel ők a legsikeresebbek a pályán), nyolcszor Ausztráliában, legutóbb 2018-ban Sebastian Vettel révén. Most a pole-ból induló Charles Leclerc előtt a lehetőség az újabb győzelemre. Ebben leginkább a Red Bull címvédője, Max Verstappen lehet a vetélytársa. A Red Bull eddig egyszer, 2011-ben nyert Ausztrál Nagydíjat, szintén Vettellel. A konstruktőr-világbajnok Mercedes négy Ausztrál Nagydíjat nyert (plusz 2009-ben a jogelőd Brawn GP mutatkozott be kettős győzelemmel), köztük a legutóbbit 2019-ben Valtteri Bottas révén. A McLaren hatszor nyert Melbourne-ben, összesen 11-szer az Ausztrál Nagydíjon (így a versenyen ők számítanak legeredményesebbnek); a Williams öt Ausztrál Nagydíjat nyert, de ebből csak egy volt Melbourne-ben, a pálya 1996-os debütálásakor. Az Alpine-nak a jogelődei nyertek Ausztráliában: Adeleidaide-ben a Benetton, Melbourne-ben kétszer a Renault, egyszer a Lotus.

A holnapi versenyen jó eséllyel folytatódik a Ferrari-RBR párharc, bár hacsak nem történik valami váratlan.

Tovább

Múltidéző VIII/3.

Ausztrál Nagydíj, Melbourne

A melbourne-i Albert Parkban rendezett Ausztrál Nagydíj 1996-tól 2019-ig megszokott nyitófutama volt a világbajnoki szezonoknak (kivételt 2006 és 2010 jelentett a Bahreini Nagydíjjal). Ennek köszönhetően sok pilótának itt volt a bemutatkozó versenye, a jelenlegi húsz főből tizenkettőnek, köztük a címvédő Max Verstappennek, a csapattársának, Sergio Péreznek, a hétszeres világbajnok Lewis Hamiltonnak, a listavezető Charles Leclerc-nek vagy a másik Ferrari-pilótának, Carlos Sainznak.

Tavalyelőtt is itt kezdődött volna az idény az eredeti tervek szerint, a mezőny össze is gyűlt, de a világjárvány közbeszólt, pénteken úgy döntöttek, nem rendezik meg a nagydíjat, így egészen nyárig kellett várni a szezonkezdetre. Tavaly még mindig nem voltak adottak a körülmények a visszatérésre, idén azonban, ha nem is nyitófutamként, de ismét szerepel a versenynaptárban Melbourne, immár megújult vonalvezetéssel.

A verseny legutóbbi győztese Valtteri Bottas, aki idén már az Alfa Romeo színeiben indult, jóval kevesebb eséllyel. Rajta kívül a jelenlegi pilóták közül világbajnokok nyertek Melbourne-ben: Sebastian Vettel (aki két kihagyott hétvége után visszatér a mezőnybe) háromszor, Lewis Hamilton kétszer, Fernando Alonso egyszer. Idén a tabella első két helyezettje, Charles Leclerc és Max Verstappen indulhat az első sorból, akik még nem nyertek Ausztráliában. A két évvel ezelőtti versenyen előbbi ötödik, utóbbi harmadik helyezést ért el. Most mindkettejük előtt itt a javítási lehetőség, de melyiküknek sikerül? Vagy közbeszól valaki?

Tovább
süti beállítások módosítása