Papír-vb

Papír-vb

Konstruktőri múltidéző VIII/2.

Szaúd-arábiai Nagydíj, Dzsidda

2022. március 27. - F1 Hierro

Bő negyedévvel az első Szaúd-arábiai Nagydíj után máris megrendezik a másodikat (a hétvégén Dzsiddában történtek fényében már az is nagy szó, hogy lesz verseny). Tavaly a Mercedes és a Red Bull küzdött a győzelemért, idén erre a Mercedesnek kevésbé van esélye, a Red Bullnak viszont a Bahreinben is  remeklő Ferrarival kell megküzdenie, hogy feledtesse a nyitófutam kudarcát. Visszavágnak vagy jön az újabb vörös siker?

Tovább

Múltidéző VIII/2.

Szaúd-arábiai Nagydíj, Dzsidda

A Szaúd-arábiai Nagydíj a tavalyi szezon utolsóelőtti futama volt a sebtiben megépített dzsiddai városi pályán. A két piros zászlóval is megszakított verseny késhegyre menő küzdelmet hozott Max Verstappen és Lewis Hamilton között, amiből végül Hamilton került ki győztesen, pontegyenlőségre mentve a világbajnokság állását.

Idén viszont előre került a futam a versenynaptár második helyére. Sok volt a kérdőjel, az is, hogy kik indulhatnak (Sebastian Vettelnek még mindig nem sikerült negatív Covid-tesztet produkálnia, így továbbra is Nico Hülkenberg helyettesíti, Mick Schumacher pedig az időmérős balesete után - amelyben szerencsére az autó sérült meg jobban, nem ő maga - kihagyja a futamot), meg hogy egyáltalán lehet-e versenyt rendezni a terrorfenyegetettség árnyékában (pénteken a közelben robbantottak egy olajraktárban, hosszas megbeszélés után dőlt el, hogy nem fújják le a hétvégét).

Hamiltonnak ezúttal még a Q2-be sem sikerült bejutnia, így nemigen álmodhat itt győzelemről. Verstappennek viszont a két Ferrarival kell megküzdenie, valamint a némi meglepetésre első pole pozícióját megszerző csapattársával, Sergio Pérezzel.

De vajon mit hoz a verseny, ahol egy kis hiba után is könnyen a falban találhatja magát a versenyző, a sárga és piros zászlók pedig könnyen megkavarhatják az állóvizet?

 

Tovább

Konstruktőri múltidéző VIII/1.

Bahreini Nagydíj, Szahír

A versenyzők mellett nem hiányozhat a csapatok szereplésére való visszatekintés sem. A hibrid érában nyolcból hatszor a Mercedes nyerte a Bahreini Nagydíjat, köztük a tavalyit is. A két kivétel a Ferrari győzelme volt 2017-ben és 2018-ban Sebastian Vettellel, aki a mostani versenyt pozitív Covid-teszt miatt kihagyni kényszerül. A Scuderia összesen hatszor nyert Bahreinben, akárcsak a Mercedes. A Red Bull Racingnek két bahreini győzelme van, mind a kettő Vettelnek köszönhetően. Az Alpine jogelődje, a Renault kétszer nyerte meg a versenyt Fernando Alonsóval, aki jelenleg is a csapat sorait erősíti. Az Aston Martin jogelődje, a Racing Point pedig a pálya külső vonalvezetésén kivételes alkalommal rendezett Szahíri Nagydíjat nyerte meg 2020-ban.

Idén sok minden más lesz, mint amit korábban megszoktuk. A Mercedes immár csak a konstruktőröknél vág neki címvédőként az idénynek, hiszen az egyéni cím Max Verstappenhez és a Red Bullhoz került. A szabályváltozások miatt pedig kérdéses, mennyire fognak felborulni az erőviszonyok.

Új idényre fel!

Tovább

Múltidéző VIII/1.

Bahreini Nagydíj, Szahír

Hétvégén kezdetét veszi a 2022. évi Forma-1-es világbajnokság. Címvédőként ezúttal Max Verstappen vághat neki a szezonnak, míg Lewis Hamiltont a visszavágás és a rekorddöntés motiválhatja, a többiek pedig abban bízhatnak, hogy jól jönnek ki az új szabályok miatti változásokból. 

Amikor már úgy tűnt, összeállt az idei mezőny, történt néhány újabb változás. A háborús helyzet miatt a Haas szakított az orosz szponzor Uralkalival, ami kihúzta a talajt Nyikita Mazepin alól is. Az ő helyére a csapat korábbi versenyzője, Kevin Magnussen térhetett vissza. Daniel Ricciardo indulása egy ideig veszélyben forgott betegség miatt, de ő végül rajthoz állhat, ellentétben a pozitív Covid-tesztet produkáló Sebastian Vettellel, akit Nico Hülkenberg helyettesít az Aston Martinnál - 2020-ban már volt alkalma hasonló beugrásokra a csapat jogelődjénél, a Racing Pointnál.

A szezonnyitó, akárcsak egy éve, a Bahreini Nagydíj. A versenyt 2004 óta rendezik (leszámítva a 2011-es évet a politikai helyzet miatt), sőt 2020-ban kivételesen kétszer is vendégül látták a mezőnyt Szahírban, a második futamot a pálya külső vonalvezetésén rendezték Szahíri Nagydíj néven.

A most rajthoz álló mezőnyből korábban hárman debütáltak Bahreinben: 2010-ben Hülkenberg, tavaly pedig Tsunoda Yūki (pontszerzéssel) és Mick Schumacher. Idén az első kínai pilóta, Zhōu Guànyǔ csatlakozhat hozzájuk.

A Bahreini Nagydíjak legeredményesebb versenyzője Hamilton öt győzelemmel, őt másik két világbajnok követi: a most hétvégét kihagyó Vettel négyszer, Fernando Alonso háromszor nyerte meg a versenyt. Max Verstappennek viszont még nem sikerült Bahreinben győznie, a tavalyi versenyen szoros küzdelemben második lett. Csapattársa, Sergio Pérez még a Racing Point pilótájaként azon a bizonyos Szahíri Nagydíjon szerezte első győzelmét. Az a verseny sokáig George Russellnek állt (a Covid miatt hiányzó Hamiltont helyettesítette), akit előbb a Mercedes elképesztő boxutcai hibája, majd egy defekt fosztott meg a győzelem lehetőségétől. Idén immár Hamilton állandó csapattársaként bizonyíthat.

Új szezonra fel, legalább olyan izgalmas legyen, mint a tavalyi!

Tovább

Konstruktőri szuperbajnokság - frissítve 2021 után 4.

A csapatokat a versenyzőik világbajnoki helyezései alapján pontozó ranglistának az utolsó változata a 2010-ben bevezetett 25-18-15-12-10-8-6-4-2-1-es rendszeresen alapul. Nagy meglepetések itt sincsenek. Egy kivétellel a tavalyi és jelenlegi mezőny valamennyi csapata listára került, az egyetlen kivételnek is ott vannak a jogelődei.
Most hétvégén pedig indul az új szezon, lássuk, ki mit tesz hozzá az eddig eredményeihez!

Tovább

Konstruktőri szuperbajnokság - frissítve 2021 után 3.

A csapatok versenyzőinek világbajnoki helyezéseit pontokra váltó rangsorolásban most a 2003-tól 2009-ig alkalmazott 10-8-6-5-4-3-2-1-es számítás következik.

Tovább

Konstruktőri szuperbajnokság - frissítve 2021 után 2.

A csapatok versenyzőinek világbajnoki helyezéseit pontozó ranglista második változata az 1991-től 2002-ig használt 10-6-4-3-2-1-es pontozással számol. Mivel csak az első helyért járó pont tér el, a helyezések ugyanazok mint az előző változatban.

Tovább

Konstruktőri szuperbajnokság - frissítve 2021 után 1.

A versenyzőkről már elkészült négy változatban a világbajnoki helyezéseket pontozó rangsorolás, következzen a csapatoké is. A pontozás alapját itt is a versenyzők világbajnoki helyezései jelentik, bár adott esetben előfordulnak tört pontok, ha valaki év közben váltott csapatot. Elsőként szokás szerint az 1961-től 1990-ig használt 9-6-4-3-2-1 pontozás jöjjön.

Tovább

Szuperbajnokság - frissítve 2021 után 4.

A versenyzői világbajnoki helyezéseket pontozó sorozat a végére a 2010-ben bevezetett 25-18-15-12-10-8--6-4-2-1-es pontrendszerrel (a leggyorsabb kört ne keverjük bele, bár talán lehetne valahogy azt is).

Tovább

Szuperbajnokság - frissítve 2021 után 3.

A világbajnoki helyezések pontokra váltása a 2003-tól 2009-ig alkalmazott számítással (10-8-6-5-4-3-2-1) folytatódik.

Tovább
süti beállítások módosítása