Papír-vb

Papír-vb

Múltidéző III/1.

Ausztrál Nagydíj, Melbourne

2017. március 23. - F1 Hierro

Hétvégén indul a Forma-1-es világbajnokság 2017-es idénye, így ideje újraindítani a sorozatot a pilóták korábbi eredményeiről az adott versenyen, illetve pályán.

Az Ausztrál Nagydíj 1996-ban került jelenlegi helyére fizikailag és a versenynaptárban is: azóta többnyire Melbourne-ben kezdődik a szezon (kivételt csak 2006 és 2010 jelentett), ebből adódóan a mezőny nagy részének itt volt a bemutatkozó versenye is. A jelenlegi versenyzők közül a négy világbajnoknak sikerült futamot nyernie a pályán: Kimi Räikkönennek és Lewis Hamiltonnak két-két, Fernando Alonsónak és Sebastian Vettelnek egy-egy alkalommal. A tavalyi győztes Nico Rosberg idén nem lesz a mezőnyben, miután a csúcson befejezte pályafutását. 

Már csak hármat kell aludni, és kiderül, hogy Hamilton besöpri-e a Mercedes újabb győzelmét Rosberg távollétében, esetleg Valtteri Bottas új seprőként jól seper, vagy a Ferrari biztató teszteredményeit Vettel és Räikkönen versenyeredményre váltja, netán Daniel Ricciardo végre megörvendezteti a hazai szurkolóit? Vagy valami nagy meglepetés születik? 2017-re fel!

FRISSÍTÉS: Pascal Wehrlein helyettesítése miatt némi kiegészítés, a csapatok jelölőszínei pedig az idei év szerint módosítva.

Tovább

Visszatekintés: a 2000-es Maláj Nagydíj mezőnye

A hamarosan kezdődő új szezon előtt egy kis pillantás a múltba: egy olyan mezőny, amelynek immár egyik pilótája sem lesz ott a hétvégi rajtrácson. Jenson Button visszavonulásával - aki akkor zöldfülűnek számított - az utolsó olyan versenyző is távozott, aki még versenyzett a 20. században.

Ha a csapatokat nézzük, akkor még mindig a világbajnokság résztvevője a McLaren, a Ferrari, a Williams és a Sauber (utóbbi átesett egy BMW-s intermezzón). Néhányan azóta átvedlettek: a Jordan jogutódának jogutóda a Force India, a Jaguar átadta helyét a Red Bull Racingnek (2000-ben az energiaitalmárka még szponzorként volt jelen a Sauber autóin), a Benetton a Renault-nak (amelyből időközben Lotus lett, majd tavaly "visszarönósították"), a Minardi a "kis Red Bull-nak", a Toro Rossónak, a BAR-tól pedig a gyári Hondán és a Brawn GP-n át eljutottunk napjaink sikercsapatáig, a Mercedesig.  Két akkori csapat, a Prost és az Arrows teljesen megszűnt - két évvel később már egyik sem volt a mezőnyben.

Még egy dolog, amely mutatja, mennyire repül az idő: akkor is volt a mezőnyben egy Verstappen, Jos ("The Boss") személyében - a fia, Max még csak hároméves volt.

Tovább

Ha a jó kezdet, jó a vége?

Hétvégén az Ausztrál Nagydíjjal elrajtol a Forma-1-es világbajnokság 2017-es idénye. Ennek alkalmából jöjjön egy kis adatsor arról, hogyan sikerült a nyitófutamok a győzteseinek a szezonja.

Tovább

John Surtees (1934 - 2017)

Március 10-én 83 éves korában elhunyt John Surtees brit autó- és motorversenyző, az 1964-es szezon Forma-1-es világbajnoka, hétszeres gyorsasági motoros világbajnok, 1966-os Can-Am bajnok. Nyugodjék békében!


John Surtees a 2013-as Olasz Nagydíj eredményhirdetése utáni interjúk készítőjeként

 

Tovább

Konstruktőri szuperbajnokság 4.

A konstruktőrműhelyeket a pilóták világbajnoki eredményei alapján rangsoroló sorozat a befejező részéhez érkezett. Ezúttal a jelenlegi, 25-18-15-12-10-8-6-4-2-1 rendszerű pontozás képezi a lista alapját.

Jó bogarászást, aztán 2017-re fel!

Tovább

Konstruktőri szuperbajnokság 3.

A konstruktőröket versenyzőik világbajnoki helyezése alapján rangsoroló sorozat harmadik részéhez érkezett. Most a 2003-tól 2009-ig alkalmazott 10-8-6-5-4-3-2-1 rendszer alapján történt a pontozás.

Tovább

Konstruktőri szuperbajnokság 1.

A versenyzők teljesítményét összegző szuperbajnokság után most jöjjön ugyanez az értékelés konstruktőri kiadásban. A pontozás alapját illetően két változat merült fel. Az első, egyszerűbb a konstruktőrök világbajnokságában elért helyezéseket számolta volna át pontokba. Ennek hátránya leginkább az lett volna, hogy így kiestek volna az 1958 előtti évek, amikor még nem volt ilyen értékelés. A másik változat szerint a versenyzői világbajnoki helyezésekből számítódnak a pontok - végül ez alapján készült el a lista. Itt viszont felmerült egy bonyolító tényező: előfordul, hogy egy versenyző két (vagy akár több) csapatnál tölti a szezont. Ebben az esetben a helyezésért járó pontok aszerint oszlanak meg, amilyen arányban a versenyző a pontjait szerezte a szezonban, ez az oka helyenként a tört pontszámoknak. A helyezések száma után zárójelben szerepel, milyen mértékben lettek figyelembe véve ilyen esetekben. Értékek két tizedesjegyre kerekítve szerepelnek a táblázatban az áttekinthetőség érdekében, de az eredeti számítások alapját közönséges törtek képezték.

A pontozásnál a kasztnikat gyártó műhelyek lettek rangsorolva, a motorgyártókkal való párosítások (bár hivatalosan ez alapján értékelik a konstruktőröket, ennek főleg régebben volt jelentősége) túlságosan szétaprózták volna. A konstruktőrök számítanak, így az egykoron működő privát csapatok eredményei is hozzáadódtak a pontokhoz.

Elsőként következzen - a versenyzői értékeléshez hasonlóan - az 1961-től 1990-ig használt 9-6-4-3-2-1-es rendszerű pontozás.

Tovább

Szuperbajnokság - frissítve 2016 után 4.

A sorozat aktuális évada a végéhez ért a negyedik résszel. Ezúttal a jelenleg élő rendszer (25-18-15-12-10-8-6-4-2-1) alapján történt a világbajnoki helyezések pontokká konvertálása. Ebből adódóan ez a lista a legbővebb. Bár a győzelmet jobban jutalmazza, mint a harmadik változat, de az arányok miatt ez is inkább a hosszabb karriert befutott és kiegyensúlyozottabb versenyzőknek kedvez, szemben az első vagy második változattal.

A táblázatot kénytelen voltam Excelből másolva, képként beilleszteni, amikor ugyanis előbb Wordbe illesztettem, majd onnan átmásoltam ide, a mentés rányomása után mindenféle racionális indok nélkül levágta az utolsó sorokat.

Tovább

Szuperbajnokság - frissítve 2016 után 3.

A világbajnoki helyezések alapján pontozó ranglisták közül a harmadik következik. Ezúttal a 2003-tól 2009-ig alkalmazott módon történt a számítás, azaz 10-8-6-5-4-3-2-1 rendszerben. Ennek következtében egyfelől bővebb a lista az első és második részhez képest, másrészt az első és második hely közötti kisebb pontkülönbség, valamint az arányokat tekintve kisebb különbségek inkább a kiegyensúlyozottabb teljesítményt díjazzák.

Tovább
süti beállítások módosítása
Mobil